





Ebben a világban a legnagyobb kincs a szeretet. Az egyetlen ok, hogy valaki nem szeret az az lehet, hogy olyan szeretne lenni, mint te. Mindig mosolygós, vidám, csibész kislány! Mosolyod azoknak is örömet szerez, akik nem szeretnek és kislányos bájoddal mindenkit leveszel a lábáról. Minden este eszembe jut, hogy mennyire hálás vagyok, hogy vagy nekem! Életemnek értelmet adtál és valóra váltottad a legnagyobb álmomat, hogy ANYA legyek! Maradj örökre ilyen, drága egyetlen kicsi kincsem!Kedden reggel 7 után keltünk és elkészültünk és mentünk reggelizni. Reggeli után kipróbáltuk a benti medencét, de aztán a napocska kicsábított minket úgy hogy ismét az udvaron találtuk magunkat. fél 12-ig kint voltunk, majd a káros sugarak elől bemenekültünk a játszóházba. 1 órát ott játszottunk, majd lementünk az étterembe és ettünk egy levest ebédre. Ebéd után aludni mentünk. Délután pedig elmentünk és megnéztük a tatai várat, ami sajnos zárva volt. Így a tónál sétáltunk és egy fagyival hűtöttük le magunkat. Aztán bementünk egy nagyon aranyos kis boltba ahol vettünk tatai pecsétet és a gyerkőcök választottak maguknak egy-egy hűtő mágnest. Majd miután visszaértünk ismét csobbantunk a kinti medencében aztán 8-kor lementünk vacsorázni. Finom paradicsomleves volt, dubary ribizlivel és valami meggyes- piskótás krém Isteni volt! Vacsora után zuhanyzás, mese és fél 10-re végre csend lett a szobában.
Hétfő13 óra körül érkeztünk meg Tatára ahol 5 napot fogunk „pihenni”. A szálló az első pillanatra megfogott, családias kellemes hangulatú volt és az emberek is nagyon segítőkészek és figyelmesek voltak. Amikor elfoglaltuk a szobánkat gyorsan kipakoltam és már mentünk is fürdeni. A kinti medencében való fürdés mindenkinek jól esett a nagy melegben. Majd kipróbáltuk a játszóteret, az óriás sakkot. Aztán felöltöztünk és elmentünk boltba üdítőt és kekszet venni. Közben belefutottunk egy pékboltba is ahol nagyon fincsi pék sütik voltak, úgyhogy uzsira evett mindenki valamit. Majd fürödtünk tovább a vacsoráig. A vacsora is nagyon fincsi volt. Gyümölcsleves, bundás pulyka burgonyával és fagyi. (a reggeli svédasztalos a vacsinál 2 féle menüből lehetet választani) Majd felmentünk lezuhanyoztunk, meséltem és mentünk aludni.




