Változások

„Az élet nem habos torta” szokták mondani és tényleg rá kell döbbennem többedszerre, hogy valóban igaza a mondás. A munkahelyem, amiről azt gondoltam, hogy majd milyen jó lesz kiderült még sem jó. Sem nekem és főleg a gyerekeknek nem. A megállapodás az volt, hogy 4 órás leszek e helyett nap, mint nap -7 órákat dolgoztam. Máté az egész óvodából az utolsó 4-5 gyerek közt volt, akit elhoztam az oviból Anna pedig vidáman bement, de délután már mindig sírva kelt, hogy „ő érte az Anyukája el fog felejteni, jönni”. Mióta itt dolgozom Anna sokkal nyűgösebb és nem is akar a saját ágyában aludni, mert hajnalban mindig sírva átjön, hogy „Anya fogd a kezem és búj mellém”. Én is rengeteget sírtam, mert rossz volt nézni Mátét és főleg Annát, hogy mennyit szenvednek miattam. Ezért 3 hét után úgy döntöttem itt a vége a szenvedésnek és nem dolgozom itt tovább. A férjem szerencsére mellettem áll és már az első pillanatban azt mondta, hogy hagyjam a csudába az egészet, mert nem úgy történnek a dolgok, ahogy a megállapodás szólt. Nem vagyok elkenődve, sőt nagyon boldog vagyok és remélem, hamar visszakapom a gyerkőcöket és olyan lesz minden, mint régen. Sokat sírtam és szenvedtem és rádöbbentem, hogy mennyire nagyon fontosak nekem (eddig is tudtam, de most még jobban megerősödött ez az érzés bennem) és a velük töltött minden pillanat! Aki Anya az tudja és átérzi a helyzetem, te drága Andi és Öcsi akik olvassátok a naplót, ti pedig azért értetek meg engem, mert tudjátok, hogy mindennél fontosabb nekem Anna és Máté!