Ezen is túl vagyunk. A héten megműtöttek Mátét orrmandulával. Szerencsére minden rendben volt, így 1 éjszaka után haza is mehettünk. Ennek az előzménye az, hogy Máténál megállapítottak az oviba, hogy nem hall jól (30% volt a jobb fülére). Elmentünk a Védő nénihez is és ezt ő is megerősítette. Így felkerestünk egy fül-orr gégészt és megkérdeztük a véleményét. Ő az orrmandula műtétre voksolt. Én pedig nem igazán tudtam, hogy mi legyen, de ha a fiamnak ez a legjobb, hogy a hallása rendbe jöjjön és ezáltal az iskolában is majd jól teljesítsen akkor engednem kellett. Így hétfőn elmentünk megcsináltatni a labort a kórházba. Reggel 6-kor indultunk, hogy 7-re beérjünk, Máté nagyon okosan megértette, hogy most korán, sötétbe, hidegbe kell elindulnunk. Viszonylag hamar végeztünk. A műtét napja csütörtökön volt! Akkor is korán kellett bemennünk, de a műtétet elég sokára végezték el. Szegény Máté már nagyon éhes volt. A műtőből mikor kijött elég sokat nyöszörgött és nehezen tudtam megnyugtatni. Persze odabújtam hozzá, fogtam a kezét, puszilgattam akkor azért nyugodtabb volt, majd elaludt és mikor felébredt, újra önmaga volt. Egy tányér karfiol leves után, már kereste a többi gyerek társaságát. A délután közös játékkal és mese nézéssel telt. Este aztán aludtunk egy nagyot összebújva, másnap délelőtt pedig haza indultunk Annához és Apához akik már nagyon hiányoztak nekünk.
Megint új...
10 éve
Mi minden történt veletek az elmúlt időben. Reméljük ez a műtét meghozza a várva várt eredményt és innentől minden rendben lesz Máté hallásával. Keresztlányomnál is vannak hasonló problémák a hallással, bár elsősorban a náthás időszakban jelentkezik nála.
VálaszTörlésPusziljuk az ügyes nagyfiút!!